Érsekkerti szökőkút

Ez a kép a nyugalom és állandóság tükre miközben emlékeztet Salinger  Zabhegyező című híres könyve hősére, aki zaklatott lelkére a Természettudományi Múzeum kiállításában talál gyógyírt.

Holden számára a kenuban evező indián sohasem változik, csak mi változunk, akik évente visszatérnek, hogy megnézzék a jelenetet. Valahogy így vagyok ezzel a képpel én is. A szökőkút, az út kövei, az egyetem magasba törő tornyai öröklétet sugallnak, csak én lettem más.

Az útra vetülő árnyak néha könnyen suhannak, de olykor ólomlábakon botorkálnak. Habár ember nem található a képen, vagyis nincsen ábrázolva senki, így azt is mondhatjuk, hogy ott van mindenki.

Az alkotó nyugalma érezhetően átárad a nézőre, aki szinte a festő szemével lát. A festő, vagy a költő a pillanatot ragadja meg. Ilyen kép csak lelki egyensúlyból születhet, amelyet a színválasztás, a meleg tónusok, és a hosszú ecsetvonások is alátámasztanak.

The Fountain at the Érsekkert

This image is a reflection of calmness and constancy while reminding the viewer of Holden Caulfield the hero of Salinger’s famous book The Catcher in the Rye, who finds solace for his troubled soul in the exhibition of the Museum of Natural Sciences.

For Holden, the Indian in the canoe never changes, only he, who returns each year to see the scene changes. I feel the same way about this picture too. The fountain, the stones of the road, the imposing towers of the university suggest eternity, while I am the only one who became different.

The shadows cast on the road sometimes slide easily, but sometimes they crawl sluggishly. Since the picture describes nobody, we can also say the painter depicts everybody.

The artist’s serenity is perceptibly transmitted to the viewer, who sees almost through the eyes of the painter. A painter, just like the poet, captures the moment. A work like this can only be born from internal tranquility, which is also suggested by the choice of colors, the warm tones, and the long brush strokes.